Pergő a horgászszéken, Glastonbury és DIRTY FLOW – interjú Szőcs Gergővel

A cikk eredetije: NOWmagazin, 2013. dec. 2.

44948_1627917267588_1526273706_1630032_2617229_n

Szörnyen bizarr élményem volt 21-én. Egész nap zuhogott. Az eső után vetődtem el a Mika Tivadar Mulatóba, kint tábla: Dirty Flow Club. Lementem, tömeg, kellemes meleg, bent üres színpad. És fröccs. Csúszás, lassan beszivárgó emberek, várakozás. Aztán döbbenet…

 

Mély, mennydörgő hang. „Budapest éji, nagy álmát hozom. Be víg város vagy, én bús városom, Zsibbadtan tapint fáradt két kezem, Cigánnyal, borral, nővel érkezem…” Aztán a zene. Felkapott, vitt magával lassan, ringatott, mintha egy folyón sodródnék a vízesés felé. Belefúrta magát minden porcikámba, szerelmes lettem a hangokba.

Persze, egy kicsit szólhatott volna jobban, ha utólag bele akarok kötni, de akkor ott nem számított, tudtam, hogy valami nagyon furát fedeztem fel. A fura dolgokat pedig szeretem.

 

Másnap az első dolgom volt, hogy utánanézzek ennek a Dirty Flow-nak. Szőcs Gergő solo projectjének lemezmegjelenés előtti első hivatalos koncertje – mondta a facebook. Google: dobok, Jazzékiel, A Kezdet Phiai, Realistic Crew, Yonderboi, the Twist, Neo, Mystery Gang – mi van? Ennyi bandára egy élet is kevés, vagy egy nagyon kiállhatatlan (de valószínűleg tehetséges) emberről van szó, akit senki nem tűr meg sokáig. Baromira elkezdett érdekelni, hogy ki lehet ez az ember, és mit csinál, meg különben is. Úgyhogy felkerestem Gergőt, szerencsére örömmel vállalta, hogy találkozzunk és összerakjuk a darabkákat.

 

Próbáltam felkészülni belőled, de ez szinte lehetetlen, és még felsorolni is nehéz lenne a bandákat, amikben játszottál. Te nyomon tudod követni a saját pályafutásod?

Gergő: Hát, nagyjából… :) Az a jó, hogy emiatt tudok évszámokban gondolkozni. Az első zenekarom, az Evil Playground 1996-99-ig volt, aztán jött a többi. De nem vagyok ám 40 éves, csak elég fiatalon kezdődött.

Hogy kezdtél dobolni?

Gergő: Autodidakta vagyok. Mikor megalapítottuk az Evil Playground-ot, akkor kitaláltuk, hogy én leszek a dobos, és ennyi. 3000 Ft-ért megkaptam az araki (falu Mosonmagyaróvár mellett) tűzoltóságtól a dobfelszerelésüket, ami egy lábdob volt, egy pergő horgászszéken, meg egy sátorállványon volt a cintányér. :)

Ehhez képest eléggé bejött a dolog látva a neveket, akikkel játszottál. Melyik zenekarban zenélsz még?

Gergő: Egyikben sem. Most csak a Dirty Flow van. Én sessiondobos voltam. Játszottam az Anorganic Live Act-ben, aztán a Neo-val a Kontroll filmzenéjével turnéztunk, ezután Yonderboi második lemezének (Splendid Isolation, 2005.) a turnéján doboltam két évig. Aztán jött a Realistic Crew és vele párhuzamosan egy évig a Mystery Gang. Utána the Twist Szűcs Krisztiánékkal, ebből lett egy lemez is, de kiszálltam, és ezután döntöttem úgy, hogy csinálok egy saját projektet, ez lett a Dirty Flow. Ebben gyakorlatilag egyedül vagyok, és vendégzenészek vannak velem, de létezik egy koncertfelállás, amit a Mikában is láttál, ez nagyjából mindig ugyanaz marad.

A Realistic Crew a harmadik magyar banda, akik játszhattak Glastonburyben. Te akkor ott voltál velük?

Gergő: Igen. Az egy zűrös történet. :) Alapból lassan jutottunk ki, kocsival mentünk és akkor volt a foci VB. A fél zenekar focibuzi, mindenhol meg kellett állnunk meccset nézni. Aztán leértünk az autópályáról, tipikus angol egysávos út, a semmi közepén egy falu, mellette a fesztivál 3 méter magas OSB lappal elkerítve. Glastonbury olyan, mint a képeken: rohadt nagy sár, részeg angolok. Nincs reklám, minden családias. Délután 5-6 körül játszottunk, és nagyon jó volt, de utána mennem kellett a reptérre, mert akkoriban játszottam a Mystery Ganggel és másnap két koncertünk is volt. Kábé 4 órámba telt, hogy fogjak egy taxit, mert ez nem a Sziget, itt nem állnak sorba, hogy elvigyenek. Küldözgettek egyik kaputól a másikig a sárban gurulós bőrönddel, képzelheted… Aztán találtunk egy taxist, aki ráadásul magyar volt, úgyhogy tök olcsón kivitt a reptérre, ahol nagyjából a bejáratnál levettem a gatyámat, cipőmet és ki is dobtam a kukába. :) Hazajöttem a koncertekre, kábé 72 órán át voltam ébren.

 

1477572_715368278474868_833202877_n

Hogyan született meg a Dirty Flow Club? Hogyan találtatok egymásra?

Gergő: Jó kérdés. Ez nem igazán egymásra találás. Volt egy koncepció a fejemben, és inkább ahhoz kerestem a zenészeket, vendégzenészeket. Lényegében én vagyok a közös pont.

Ezek szerint a számok a te fejedben születtek meg. Dobosként dallamaid is voltak, vagy csak az elképzelés?

Gergő: Hát nem játszom semmilyen hangszeren.

Azért dobon csak-csak…

Gergő: :) A saját agyam dolgait nem tudom úgy elmondani, hogy azt mindenki lássa, ezért filmekből, más zenéből hoztam képeket, hangulatokat. Szóval nem mentem oda egy megkomponált művel. Sőt, úgy érkeztem egy szám megírására, hogy megvolt a szám szerkezete, de még egy hang nem volt leírva. Fura ez, mert a zenészek ezt nem szeretik. Nekik ez egy korlát.

Mesélj egy kicsit a koncepcióról! Mi inspirált?

Gergő: Az én hangulataim inspiráltak. Az egész lemez egy felépített történet, ami a szerelemről szól. Ehhez persze köze van egy szakításnak, de nem egy nőről írtam a lemezt, hanem magamról. Alapvetően senkihez nem kötődik, mégis mindenkihez. Megfigyeltem, hogy szakítás után mindenkivel nagyjából ugyan az történik. Először dühös, sokat beszél róla, csak dobálja a szemetet mindenfelé. Elkezdtem utána olvasni és figyelni. Mint a gyásznak, ennek is vannak stádiumai. Először benne vagy a szerelemben, minden jó, aztán a szakítás, düh, teljes kiürülés, önsajnálat, megjelenik az anya, mert ő az egyetlen nő, akit ilyenkor nem gyűlölsz, aztán önirónia és végül rendesen elgyászolod.

Ezek után elkezdtem gondolkozni azon, hogy melyik hangulathoz, stádiumhoz kik illenének a legjobban, kik tudnák a legjobban átadni. A koncepció választotta a zenészeket. Például a Self-Piti úgy született, hogy szóltam Hegyi Áronnak (Jazzékiel), hogy kéne egy harapós zongoratéma, ami a monoton önsajnálatra illik és szétrobban a végén. Megértette, és már játszotta is. Ebben a számban Kovács Andor (Korai Öröm) gitározik, ők nem is ismerték egymást.

A D-day c. szám alapja egy népdal, ami a Körhintában (Fábry Zoltán, 1956) volt. „Jaj de széles, jaj de hosszú az az út, amin a kis angyalom elindult.” Jó kis magyaros szakítós duma. Utólag derült ki, hogy az öregapám, aki székely volt, kézdivásárhelyi, és el kellett menekülnie a háború miatt, mindig ezt dúdolgatta, amikor hiányzott neki székelyföld, de nem mehetett haza a rokonaihoz. A címe pedig onnan jött, hogy akkor sokan meghaltak, de ha nem mennek oda, máshogy alakul a háború. Egy kicsit öröm az ürömben.

 

Gergő: Amúgy meglepett ez az interjúfelkérés, nem is tudom, mit mondhatnék még a lemezről.

Álltam a koncerten a Mikában, és nagyon tetszett, de sehogy nem tudtam megfogni az egészet…

Gergő: Ott amúgy nem is sorban játszottuk a számokat. Neked mi volt az érzeted? Szomorú volt?

Néha talán, de inkább rá tudtam feküdni az egészre, hintáztam vele. Nagyon jó érzés volt. A Flow tökéletes kifejezés, nagyon jó névválasztás!

Gergő: Akkor jó! :) Először Medical Bag lettünk volna, de Andor, a gitárosunk, felhívott egyszer hajnali kettőkor, hogy ő nem hajlandó egy ’orvosi táska’ nevű bandában játszani. :)

A Dirty Flow Club úgy jött, hogy kéthetente a Központban van impro estünk, nagyjából azokkal a tagokkal, akik a lemezen is közreműködtek, és csak improvizáció az egész. Ezt elneveztük Kosz Klubnak. Amúgy is a Dirty 12 (Piszkos 12) nagy kedvenc filmem, innen a Dirty. Zságer Ákos pedig jött a Flow-val, ami ugye Csíkszentmihályi Mihály kifejezése, ő fogalmazta meg a flow élményt. Olyan, mintha egyedül egy hajón ringatóznál, így önmagadban vagy, és ilyen nagyon súlyos mélységek vannak. Nem egy szimpla rock koncert. Nehéz megfogni.

 

A koncertet egy verssel kezdtétek, ami elég megdöbbentő volt. Azt hittem, valami beteg irodalmi estre csöppentem… :)

Gergő: Először tervben volt, hogy a lemezen minden szám elé rakunk egy odapasszoló verset, de rájöttünk, hogy ez túl sok. Amit hallottál az Adytól a Budapest éjszakája szól, a lemezen a düh előtt lesz. Ez a vers mindent elmond rólunk. Nem egy ismert verse, és sokat gondolkoztunk, hogyan tudassuk, de azt sem akarjuk, hogy olyan legyen, mint a Vers mindenkinek. :) Ráadunk Illésre egy Ady pólót. :)

Többen mondták, hogy elég sújtó volt ezzel kezdeni, de pont ettől jó. Legalább mindegy mit játszunk egy-két szám erejéig, mert mindenki le van sokkolva. :)

 

Említetted, hogy a koncepció valamilyen szinten korlát. Mennyire kaptak szabad kezet a zenészek?

Gergő: Nagyon. Először bekorlátoztam őket, de aztán rájöttem, hogy ha rátalált arra az irányra, amit elképzeltem, akkor rá kell hagyni. Ha jó időben kötsz kompromisszumot, akkor minden jó lesz. Volt is sok kompromisszum, mert egymásra épültek a dolgok, mindenki adott hozzá valamit, ami tovább gerjesztett más dolgokat.

Milyen ennyi különböző emberrel együtt dolgozni?

Gergő: Sok különböző zenésszel játszottam már sokféle zenei stílusban, úgyhogy annyira nagy gond nem volt. Lehet, hogy bennem is sok különböző ember van. A hangulatom a végletekig meg tud változni két órán belül.

Amúgy a zenekarban komplett pszichopaták vannak. :) Lehetetlen demokráciát csinálni, mert mindenki egyenként egy diktátor. Önmaga diktátora. Persze mindenki tud csapatban dolgozni, de ami a saját dolguk, abba nem szóljon bele senki. És nehéz így. Én meg direkt azért hoztam össze ilyen embereket, mert azt látom itthon, hogy mindenki abban köt kompromisszumot, amiben nem kéne.

 

2321-2

Térjünk egy kicsit vissza a lemezre. Mikor kezdtetek stúdiózni és hogy áll a lemez?

Gergő: Tulajdonképpen még mindig stúdiózunk. :) Most egy számot kidobtam a kukába, azt újravesszük jövő héten. De amúgy már kész van. Tavaly májusban kezdtük el. Azért húzódott ilyen sokáig, mert nehéz ennyi embert összefogni. Az Anya c. számot pl. Sena énekli, ez egy 1917-es amerikai altatódal. Tavasszal vettük volna fel, de akkor jött ki az új Irie Maffia lemez, meg a szólóalbuma is, úgyhogy ő 3 hónapra ki volt lőve. Akkor várakozás. A nettó idő az szerintem két hónap volt a másfél év alatt. :)

A Metropolban vettük fel, de vannak számok, amiket a Magyar Rádió 22-es stúdiójában. Ezt nem tudta előre senki, de Magyar Rádiós felvételeket fel akartam venni hét fix kamerával, hogy majd ilyen kis promóvideókat rakjak össze belőlük. A zenész nagyon lusta fajta, de amikor megmondtam nekik, hogy felvesszük, egyből összerántották magukat. :)

Mikor kerülnek ki ezek a videók?

Gergő: Február végére szeretném a lemezbemutatót, és előtte egy-másfél hónappal szeretném kirakosgatni a videókat.

A lemez milyen formában fog megjelenni?

Gergő: Igazából szerzői kiadás lesz. Kiadózni nem szerettem volna, tök felesleges. Adnak valamennyi pénzt, a többi az övék, de annyit nem adnak, hogy normálisan meg lehessen csinálni. Meg nem promózzák. Igazából jobb kölcsönkérni ismerősöktől. :) Lehet, hogy karácsony körül három napra felteszem, hogy ingyenesen le lehessen tölteni utána meg digitális terjesztés.

Fizikai formája akkor nem is lesz?

Gergő: Talán majd bakelit. Úgy vagyok a CDvel, h azt anyámnak meg apámnak adnám, ők tudják hova tenni, de más nem. Te hallgatsz CDt?

Nem. :) Van lejátszóm, de évek óta nem használtam.

Gergő: Ennyi. :) Valahol valamelyik szekrény aljában nekem is van egy kis magnó. :) Fizikai formája most karácsonykor lesz. Összesen 4 db a családomnak. :) De bakelitet nagyon szeretnék. Itthon nem, de külföldön nagyon megy.

 

Mennyire tervezed külföldre vinni a Dirty Flow-t?

Gergő: Hát, eléggé! :) Mindenki nyugatra akar menni, engem viszont jobban érdekel Lengyelország, a horvátok, észtek, az északi népek.

Hol fogékonyabbak szerintetek erre a megfoghatatlan zenére?

Gergő: Tök jó, hogy azt mondtad, megfoghatatlan, mert a hangtechnikusunk is ezt mondta. Nem nagyon köszönnek vissza belőle más dolgok. Én annak a híve vagyok, hogy mindegy mit csinál az ember, ha tök őszintén csinálja. Mi így csináljuk, úgyhogy kell, hogy működjön.

Nem is olyan könnyű zene ez. Oda kell rá figyelni, hogy az ember értse, miről van szó.

Gergő: Igen, igen. Mikor apámnak megmutattam, ő azt mondta, hogy elég sújtó, egy kicsit megrázó. De persze vannak benne részek, amik egy kicsit megnyugtatnak. A vége meg nem egy happy enddel búcsúztat el. :) Ha meghallgatod az első és utolsó számot egymás után, akkor megérted a közepét.

 

Vizuális háttéren nem gondolkoztatok esetleg? Ha már ennyire képekben beszélsz a zenéről…

Gergő: De. Mindenképpen. Januárra tervezek egy ilyet a Toldi mozi benti termébe. Csak ez is elég nehéz, nem akarom, hogy szájbarágós legyen a vizuál, mert az nem jó. Néha meg azt látom a vetítéseknél, hogy csak össze-vissza megy valami, ennek sincs semmi értelme. De mindenképpen lesz valami. Animációt is szeretnék egy két dalhoz, nagyon tetszik például a Pink Floydos látványvilág.

 

Nagyon remélem, hogy sikerült egy kicsit körülrajzolni, miről is szól a Dirty Flow. Mindenképpen látni, hallani kell élőben is! Fogtok hallani a következő dátumokról, addig is készülőben van egy MR2 Akusztik, amiről mi is tudósítani fogunk. Let’s flow!

 

Képek:

1. Kósa Péter
2. Verbovszki Fanny
3. Pereszlényi Erika
4. Meggyes Lilla

A koncertfelállás:

Szőcs Gergő – dobok

Kovács Andor – gitár (Korai Öröm)
Zságer-Varga Ákos – basszusgitár, zongora (Zagar)
Bodóczy ‘Undos’ Zoltán – ének (Grand Mexican Warlock, Seen)
Lucrecia Protellor – szintetizátor (Lucrecia Protellor, Kistehén)

Horváth Illés – Vers (színész, Magyar Színház)

 

A lemezen közreműködtek továbbá:

Alba Hyseni, Sena, Hodosi Enikő és sokan mások.

 

A teljes lemez:

 

Kommentek

komment