Nehéz istennek lenni – Mundruczó rendezése egy hangárban

A cikk eredetije: NOWmagazin, 2014. jún. 05.

 

Exif_JPEG_PICTURE

A kurvák vére, megfigyelő egy másik bolygóról, saját életét bosszuló önjelölt rendező, világmegváltás és Fear Factory két kamionban. A Proton Színház és Mundruczó Kornél útszéli drámája, vígjátéka, sci-fije egy hangárban a Gyömrői úton. De amikor kikértünk egy jó sört a Trafó melletti Élesztőben, erről még nem sok fogalmunk volt. Ártatlan naivitással ültünk fel az emeletes városnéző buszra sokad magunkkal, hogy az autentikusan lepukkant gyárak és raktárépületek közé zötyögjünk végig az Üllői úton.

 

Megérkezés a Gyömrői úti hangárhoz, gyülekező előtte. Ebbe a kisebb tömegbe szalad be (azaz ki) Rumata/Doki, azaz Nagy Zsolt véresen-mocskosan, és kétségbeesve kér mindenkit, hogy ugyan utazzunk már vissza az időben vele csupán 2 órácskát és mentsük meg a lányokat. Hát jó, enyhén interaktív előadás, szerencsére meg is marad ennyinél.

 

Bent két kamion fogad, az egyik zárt, a másikat kinyitják, így elénk tárul egy varroda, ahol Mamie Blue (Láng Annamária) foglalkoztatja beregszászi lányait, szabnak, varrnak, néha kurválkodnak egy kicsit. Itt lép a képbe Attila (Bánki Gergely), és alkudozni kezdenek valamin. Sokáig nem derül ki, hogy ki mit csinál és kivel van, talán túl sokáig is. Agonizálásuknak a három lány érkezése vet véget (Gera Marina, Kiss Diána Magdolna, Tóth Orsi). Belépőjük színpadias, musicales, de hatásos és hiteles; igazi szakadt panelkurvák susinaciban, egyszerű motivációval, kiégetten.

 

Exif_JPEG_PICTURE

 

Szép lassan kiderül, hogy a másik kamion egy földdel és gumiabroncsokkal felszerelt “forgatási helyszín”, Varjassy Károly (Rába Roland) agyszüleménye, bosszújának manifesztációja, hogy betegyen EP képviselő apjának, aki anno megerőszakolta a húgát, az terhes lett és belehalt a szülésbe, gyereke pedig intézetbe került. A YouTubera feltöltött videóval szeretné tönkretenni apját, minderre csupán két napja van, és a forgatásba még bele se kezdtek. Főszereplőnek ott van Omar (Katona László), aki tört ukrán/arab angolsággal szép csendben közel halálra kínozza az első kislányt. Vetkőzik, vetkőztet, üt, forráz, míg a többiek a másik kamionban szép nyugodtan cseverésznek. Mi mindezt egy kézi kamera kivetített képén láthatjuk. A jelenet megdöbbentően naturalistára és brutálisra sikeredett ahhoz, hogy végigfusson a hátamon a hideg és rájöjjek, itt a komikus elemek mellett igen komoly drámával van dolgunk. A lányt végül elengedik, kijöhet a kamionból, tökéletesen meztelenül, összeégetett háttal, megkínzottan, arcán a fájdalom, a megaláztatás és a szenvedés tökéletesen tükröződik. Ő sajnos már használhatatlannak bizonyul a forgatáshoz, előszedik a következő kislányt, aki még nála is rosszabb sorsra fog jutni, kell majd a harmadik is.

 

Az előadás végén vegyes érzelmekkel buszoztunk haza. A darabnak kétség kívül vannak nagyon erős, intenzív elemei és pontjai, a történet egyes részeinél azonban rezeg a léc. A gyártelepi környezet és a kamionokra felhúzott színpad nagyon jól megteremti az alaphangulatot és pontosan tükrözi azt a lepukkant életet, amit a szereplők élnek. A zárt kamion kézi kamerás kivetítése számomra az egyik legjobb megoldás volt a darabban, a kameramozgás amatőrsége tökéletesen átgondolt és tudatos, a rossz képminőség illik a hangulatba, a szűk térből közvetített sok közeli igazán klausztrofób és nyomasztó.

 

A történet hátterét és az egyes szereplők karakterét viszont jobban ki kellett volna dolgozni, néha az volt az érzésem, hogy sablonfigurákat látok. A színészek játékába azonban nem tudok belekötni. Rába Roland egyes arcai annyira zseniálisan villannak meg a kis kamera szemcsés képén, hogy komolyan ráhívtam volna az elmegyógyintézetet! Még a történet szempontjából jelentéktelen kamionsofőr (Derzsi János) is teljesen a helyén volt, talán még hiányzott is volna, ha nincs. Nagy Zsolt Rumata/Doki figurájáról a darab leges legelején kiderül, hogy más bolygóról jött megfigyelő (utalva ezzel egy 1971-es sci-fi regényre), de ezt hamar elfelejtjük és a végén, az ő nagy fináléjában gyakorlatilag meglepődtem rajta újra.

 

Exif_JPEG_PICTURE

 

A történet a rendezőt, Mundruczó Kornélt (a szövegkönyvet Bíró Yvette-tel közösen írta) régóta foglalkoztató témákat jár körül; deviáns családok, áldozatok, nyers erőszak. A fő motívum itt mégis a megfigyelés. Az ide küldött földönkívüli meddig szemléli a lányok útszéli sorsát, aztán módszeres megkínzását? Mi az a pont, amikor beleavatkozik, akár a parancs (maradjon kívülálló) ellenére is? Mi motiválja arra, hogy végül mégis közbelépjen? Ez utóbbi kérdést leszámítva gyakorlatilag mindenre választ ad a darab, nekem mégis hiányzott az ok, hogy egy “földönkívüli” ugyan miért ártja bele magát a földi dolgokba. Morál? Erkölcs? Emberi jóérzés? De, hát nem ezen a bolygón szocializálódott!

 

A színházi nyelv, a képi és hangulati világ (és még egyszer: a színészi játék!) azonban elviszi a történetet és elvonja a figyelmet ezekről a gyengeségekről. Egy erős, intenzív darabot kaptunk, amit még ma láthattok ott utoljára a Gyömrői úton. Mindenképpen menjetek el, ha szerencsétek van, akad még jegy!

 

Décsy Eszter

fotó: Trafó

 

Exif_JPEG_PICTURE

Kommentek

komment