Egy festmény margójára

A te arcodra én tekertem a leplet, az enyémre pedig te. Még segítettem is egy kicsit, eligazgattam alatta a hajam, hogy az egész fejemet takarja. Hófehér lepel volt.

Az első estén, a kandalló mellett melegedve, szavakkal meztelenre vetkőztem előtted. Elmondtam a legmélyebb félelmemet is, közben igazgattam magamon a kardigánt, mert nagyon fáztam. Mögöttem ropogott a tűz. A házad idegensége betöltötte az orromat; agyag, égő fa és grillcsirke, a gyapjúpulóvered és a te tested illata. Addig meséltem, míg végül teljesen meztelenül kuporogtam ott előtted, felhúzott térdekkel. Te csak ültél és hallgattál. A szemed csillogott. Értettél. Ezzel estem szerelembe először, ezzel az őszinte értéssel, csak ez után a lelkeddel, majd a testeddel is.

A te arcodra én tekertem a leplet, az enyémre pedig te. A hófehér lepelre alkonyi árnyék vetült.

Az egyik estén a mellkasodon feküdtem. Bőrünk szorosan összeért a vastag dunyha alatt. Kinn ráfagyott a dér a fákra, odalenn a kandallóban kialudt a tűz. Ha kidugtam volna a lábam, leért volna a hűvös hajópadlóra. Inkább még szorosabban hozzád bújtam, és nem beszéltem. Te sem szóltál. Csak voltunk. Ekkor fogant meg az ötlet. Szerintem te voltál, szerinted pedig én, aki először említette a hófehér leplet. Aztán elaludtunk. Hideg, szürke reggel ébresztett, meg a Tavaszi Szünet.

A te arcodra én tekertem a leplet, az enyémre pedig te. Végigsimítasz a megszürkült leplen, az ajkamat keresed alatta.

Sem egymást, sem a világot nem látjuk már, csak a megszürkült szövet apró lyukacsain keresztül. Megszoktuk. Mint a színtévesztők, akik a formából tudják, piros alma is van a fán, nem csak a zöld levelek. Mi is csak ezt láttuk egymáson, ezt az egyenszürkeséget. Már nem láttam a hajad szőkés és barnás árnyalatait, sem a mogyoroszínt az íriszed szélén. Te sem láttad már a szemem csillogását, csak azt érezted, hogy néha átnedvesedik ott a vászon.

A te arcodra én tekertem a leplet, az enyémre pedig te. Elhatároztam, hogy egyszer leveszem, de félek, nem lesz alatta semmi.

 

magritte the-lovers

René Magritte – A szerelmesek (1928., 54 x 73 cm, olaj, vászon)

Kommentek

komment