Közelebb [CLOSER] – Balázs András rendezése a KINOban

A cikk eredetije: NOWmagazin, 2014. jan. 2.

NOW_0274

Patrick Marber 1997-es Closer (Közelebb) című darabját leginkább Mike Nichols 2004-es azonos című filmje után ismertük meg. Ha jól emlékszem 2005-ben láttam először, és szó szerint a megszállottja lettem, időről időre újranézem. Elég komoly kötődés alakult ki köztünk. A filmbeli park az egyik kedvenc rejtett menekülő-önsajnáló zugom volt, míg Londonban éltem. Nagyjából azóta vadászom a darabot színházban, de valahogy mindig sikerül lecsúsznom róla, és amikor pár napja megláttam, hogy a Kinoban játsszák, egy pillanatra tokomon akadt a karácsonyi bejgli. A léc igen magas…

 

Patrick Marber wimbledoni születésű humorista, dráma- és forgatókönyvíró, rendező, aki anno stand-uposként kezdte londoni underground klubokban. Három leghíresebb forgatókönyve a Közelebb (2004), Asylum (2005) és Egy botrány részletei (2006), ez utóbbit Osacarra is jelölték. Olyan színészek játszottak a darabjaiban, mint Clive Owen vagy Alfred Molina, a legnagyobb dobása mégis talán a Közelebb filmváltozata volt.

A Közelebb első bemutatója 1997 májusában a londoni Royal National Theatre-ben volt óriási sikerrel, 1999-ben debütált a Broadwayen. Posztmodern melodráma, ami azért olyan zsigerig hatoló, mert ijesztően realisztikus. Négy szereplő, minimál díszlet és csak néhány helyszín. Még a karakterek sincsenek teljesen kibontva, a végén úgy érezhetjük, nem is ismerjük őket (persze dehogynem, ők mi vagyunk). A hangsúly a karakterek közti kapcsolathálón van, amit súlyos párbeszédek prezentálnak; a színházi dialógusok profizmusa keveredik szexközpontú ösztönösséggel, és ez egy végtelenül izgalmas és valósághű elegyet alkot.

 

NOW_0409

A történet négy és fél évet ölel fel, dióhéjban: Alice-t elcsapja egy taxi London egyik utcáján, így ismeri meg Dan-t, a tehetségtelen nekrológírót. Fél évvel később Dan megjelenés előtt álló könyvéhez (amit Alice sztriptíztáncos múltja ihletett) készít fotókat róla Anna, aki fotóművész, és hamarosan kiállításra készül. Dan hirtelen beleszeret Annába, aki elutasítja, mikor kiderül, hogy Dan együtt él Alice-szel. Jó néhány hónap eltelik, Dan éppen azzal szórakoztatja magát, hogy egy szexoldalon chatel Anna nevében, így akad össze Larry-vel, a dermatológussal. Meg is beszélnek egy randit az Akváriumba másnapra, ahol Anna véletlenül pont ott van, megismerkedik Larry-vel és összejönnek. Dan később titokban viszonyt kezd Annával, és innen egy picit bonyolódnak a dolgok, de inkább nem lőném le az összes csavart.

A karakterek nem makulátlanok, a szerelem- és szexéhség irányítja őket, és nagyon feszült viszonyuk van az igazsággal. Igazat akarnak mondani bármi áron, még ha fáj is, pedig ez nem feltétlenül tesz jót egy kapcsolatnak. Ez alól Alice a kivétel. A történet gejl érzelmek helyett a szerelem valódi egyenlőtlenségeit boncolgatja. A karakterek folyton közelebb akarnak kerülni egymáshoz, eszközül használva szexet, igazságot, szinte bármit, és mégis végső soron az igazság senkit nem hoz közelebb egymáshoz.

 

Ahogy mondtam, a darabot ezelőtt még nem láttam, de a filmet annál többször. Ott négy olyan zseniális alakítást láthatunk, amit nehéz felülmúlni; Natalie Portman szimplán nagyon jó, mintha rá varrták volna Alice szerepét. Clive Owen eddigi legmocskosabb alakítása Larry-ként (a 97-es darabban Dan-t játssza, na erre azért kíváncsi lennék), Jude Law remekül hozza az igazi angol nyápicot, és még Julia Roberts is teljesen a helyén van.

A filmnek persze nagy előnye, hogy szabadabb (kicsit át is írták a végét), színesebb, több lehetőséggel a helyszínek terén, míg színházban jobban kijön a letisztult, poszt-modern minimalizmus. Elöljáróban csak annyit mondanék a darabról, hogy a próba előtt csináltunk egy rövid interjút Balázs Andrással, akinek ez az első rendezése, és nem akartam belenézni a próbába, hogy ne lőjem le a poént estére, de úgy odaszögezett a székhez, hogy csak nem sokkal a vége előtt sikerült elmenekülnöm.

 

 

Tudtam, hogy nehéz lesz elvonatkoztatni a filmtől, a mondatok ott csengtek a fülemben, de viszonylag hamar sikerült elengednem. A régi moziterem dugig megtelt, jöttek a pótszékek, aztán felgördült a képzeletbeli függöny. Gyakorlatilag kellékek és díszlet nélkül dolgoztak, de az első pillanattól kezdve megteremtették azt az atmoszférát, amiben elhittem, tényleg egy kórházban vagy fotóstúdióban vagyunk.

A történet egy kicsit máshogy folyik, mint a film, és így egy teljesebb képet ad. A csattanót Alice nevével kapcsolatban viszont előrébb hozza, és több ponton utal rá, így nekem nem ütött akkorát, a drámaisága viszont nem veszett el, hanem átalakult.

 

A karakterek is mások voltak a filmben megismertekhez képest, és ezt imádtam. Makray Gábor Dan-je nem az a puhapöcs, mint a filmben, hanem egy sokkal lazább, tökösebb pasi, és így már inkább elhiszem neki, hogy meg tudja szerezni ezeket a nőket. Érzéketlenebb, de jól állt neki. Larry karakterénél pont a fordítottját éreztem. Míg Clive Owen kemény és mocskos, Bodor Géza inkább komikus az érzelmi kitöréseivel. A nagy szakítós jelenetben például kifejezetten szánalmas, ahogy térden állva könyörög Annának, hogy ne hagyja el. Összességében viszont pont az ilyenek miatt jobban érzem a karakteren a megszállott rajongást Annáért, hogy valóban “úgy szereti, mint kutya a gazdáját”.

Julia Robertsnél jobban játszani talán nem olyan nagy kihívás, bár a filmben tényleg jó volt. Schramek Andrea viszont egy olyan Annát mutatott, aki sokkal emberibb, valóságosabb, egyszerűen nagyon jó volt nézni. Alice karaktere pedig nagy falat. Valahol ő a mozgatórugója a darabnak, köré csoportosulnak az események, és övé a darab kulcsmondata is. Farsang Emese játékát már eszembe se jutott Natalie Portmannel hasonlítgatni, mert már az elején egyértelmű volt, hogy mást fogok kapni. Ez az Alice nagyon cuki, kislányos (érzelmi szinten is), kicsit butácska, nem áll tőle távol a kicsinyes bosszú és a sztriptízjelenetben nagyon szexi. Mindent elhiszek, amit mond, de egy kicsit erősebbnek kellett volna lennie, hogy tényleg megmozgassa maga körül a történetet.

 

NOW_0466

A fantasztikus színészi játékok mellett a rendezés is nagyon bejött. Nem tudom, hogy eredetileg is így van-e, de a nagy szakítások (nagyon erős jelenetek) a filmben egymást követik, míg itt összefésülve, párhuzamosan kaptuk, és ez zseniális. Sokkal jobban kifejezi, hogy ezen a ponton gubancolódnak össze teljesen a dolgok. Jól megoldották, hogy egyértelmű legyen, térben elkülönülnek a jelenetek, de időben párhuzamosan zajlanak. A válásos jelenetnél viszont egy picit zavaró lehet, ha az ember nem ismeri a darabot.

A darab egyetlen pontja, ami néha, de csak néha nem tetszett, az a fordítás. Néhány szó bántotta a fülemet, de nem feltűnően zavaró. Elég jól lett átültetve a mostani szóhasználatra.

 

Összességében hatalmas élmény volt így színpadon látni, nem igazán tudok belekötni, de erős elfogultságra hivatkozva nem is szeretnék.

Időpontok ugyan még nincsenek kiírva, de januárban is fogják még játszani a Kinoban, elmenni kötelező! Biztos vagyok benne, hogy még legalább egyszer elmegyek én is, és ennél nagyobb dicséretet nem tudok már kipréselni magamból.

 

képek, videó: Zsiga Pál

 

Kommentek

komment