Hornby fent, Hosszú út lefelé lent – A Long Way Down kritika

 A cikk eredetije: NOWmagazin, 2014. szept. 05.

long-3-640x417

Még nyár elején került itthon mozikba Nick Hornby egyik legzseniálisabb regénye, a 2005-ös A Long Way Down adaptációja Hosszú út lefelé címmel. Mivel a regény a kedvenceim közé tartozik, már a film első megpendítése óta vártam, hogy láthassam, már a szereposztás is magáért beszélt: Toni Collette, Imogen Poots, Pierce Brosnan, Rosamund Pike, Aaron Paul és Sam Neil. Rohantam is egyből a moziba. Aztán semmi. Mostanáig érleltem, mit is mondhatnék a filmről, ami egyébként nem lett rossz. Annyira. Na jó, kicsit meg is feledkeztem róla.

Hornby regényeit szokás megfilmesíteni. Ő korunk legzseniálisabb szarkasztikus humorával megáldott brit írója, az irónia varázslója, az angol nyelv kétélű pengéje. Biztos vagyok benne, hogy pontosan ezért szúrják el sorra regényeinek megfilmesítését. Nehéz ugyanis visszaadni azt a velőt, ami regényeinek gerincében végighalad. (Egyszer ő maga is írt forgatókönyvet An Education címmel, de ez meg neki nem megy, maradjon csak szépen az irodalomnál.) Kezdődött a Focilázzal (1997), tökéletesen felejthető. Aztán 2000-ben John Cusack-kal a főszerepben a Pop, csajok, satöbbi következett, amit – ellentétben legtöbbekkel – azért nem szerettem, mert kihagyták belőle az “angolosságot”, így maradt egy amerikai szájízű humor. Jó volt, csak nem az igazi, pedig a közelében jártak. 2002-ben az Egy fiúról volt soron., A történetvezetés és a karakterek ebben a filmben állnak a legközelebb a regényhez, már-már tökéletesen visszaadják azt, de lecserélték a zenei miliőt, amitől a karakterek környezete is változott, és bumm, így lett ez elszúrva. Mindezek ellenére izgatottan vártam a Hosszú út lefelét, és megadtam nekik azt a hitelt, hogy jó lesz ez, félelem nélkül ültem elé.

long-4-640x417

A regény sztorija négy szálon fut és olyan felütéssel indít, amire azt mondtam; igen, ez a regény is nekem íródott. Szilveszter éjszaka Martin, a híres tévés műsorvezető a lábát lógatja London egyik irtó magas épületének tetején, átgondolja romokban heverő életét, és pillanatokon belül ugrana is. Ekkor jelenik meg Maureen, finoman köhint egyet, de türelmesen vár a sorára, panaszra neki is lenne oka bőven. Az ő idilljüket pedig szélvészként dönti romba a fiatal Jess, aki egy laza fejessel nekifutásból óhajt véget vetni látszólag problémamentes életének. Miközben Jesst lefogják és azon veszekszenek, kinek van több joga leugrani, egyszer csak észreveszik, hogy van ott még valaki, aki ki tudja mióta figyeli döbbenten a jelenetet; JJ, a pizzafutár. Mint utóbb kiderül, ő is ugrani jött. Négy hősünk életének szálai itt alaposan összegubancolódnak, lebeszélik egymást az öngyilkosságról, együtt sétálnak le a lépcsőn, a cselekmény pedig máris kezdetét veszi.

Martin (Pierce Brosnan) karaktere a filmben Brosnanhez képest kifejezetten jól megformált, illik hozzá szerep. Pontosan olyan pikírt, nyugodt és férfias, ahogy azt elvárjuk egy pedofíliával meggyanúsított családapától. Toni Collette (Maureen) már nem először játszik Hornby adaptációban és ismét tökéletesen megfogja a szerepét. A vegetáló beteg fiát főállásban ápoló, életét elvesztegetett anya, akinél kimaradt a szocializálódás és a modern társadalom leghétköznapibb jelenségeire is képes gyermekien rácsodálkozni, adott esetben felháborodni. Karakterét viszont egy kicsit túlhangsúlyozták a filmben. A szeleburdi posh Jesst alakító Imogen Poots számomra a tavalyi The Look of Love-ban és a Filth-ben tűnt fel először, meglepően jó, ígéretes színésznőnek tűnik, örültem, hogy Jess karakterét neki adták. Nem okozott csalódást, néha olyan hiteles hisztit vágott le, hogy a hideg futkosott a hátamon. Ám nála, és erre mindjárt ki fogok térni, a film készítése miatt már még jobban megbillent a karakter a regényhez képest, bár ez alapvetően mind a négy szereplőre igaz. Aaron Paul JJ-je pont olyan laza, mint amennyire kell, de hiányzik belőle az erő.

Alapvetően adott volt minden: jó sztori, jó karakterek, jó színészek, mégis sikerült az alapvetően szarkazmussal sűrűn átszőtt és fekete humorral átitatott odavágós történetből az első harmadától kezdve egy óriási rózsaszín vattacukorfelhőt varázsolni. Szivárvánnyal. Jack Thorne adaptálta filmre a regényt, ő a hibás azért, hogy az amúgy is elég bizarr szituációkban elhangzó, ám hiteles beszélgetésekből olyan párbeszédek legyenek, amik tökéletesen elszakadnak a realitás talajáról. A film sok pontján volt az az érzésem, hogy így emberek soha nem beszélnek. Ha mégis, akkor valami baj van. Emellett hiába a jó színészek és alakítások, érezhető, hogy a forgatókönyv nem engedte a karaktereket kibontani annyira, amennyire kellett volna, amennyire a regény is megteszi és a történet megkívánja. Pedig az első harmad jól indít ezen a téren. A másik nagyobb baki ezzel a filmmel kapcsolatban a rendező kiválasztása volt, Pascal Chaumeil ugyanis eddig gyakorlatilag csak romantikus filmeket készített, és, hát nézd már, mindenki számára meglepő módon hopp, ebből is egy szirupos habos-babos, tökéletesen felejthető, ráadásul csöpögős végű filmet rittyentett.

long-2

Jó, érzem én, hogy itt a végén egy kicsit erősen fogalmaztam, de szegény vagy nem olvasta vagy képtelen volt megérteni Hornby regényét, pedig nem egy orosz klasszikusokkal vetekedő darab. Amit ajánlani tudok nektek: olvassátok el a regényt. Hornby ugyanis megnevettet. Hangosan, buszon, villamoson. Hősei megkérdőjelezik önmagukat, tetteiket, de nem agonizálnak hosszan, igazából angolosan át is siklanak a problémák felett. Gyakran kinevetik saját magukat. Ettől lesznek szerethető, életszerű, hús-vér figurák. Ezalatt a felszín alatt azért mindig megbújnak kemény drámák, feszültségek, amik a görög tragédiák katartikus tüze helyett a realitásban maradva nemes egyszerűséggel meg- vagy feloldódnak. Szükségtelen sötétebbre vagy rózsaszínűbbre színezni, nem életszerű befejezést facsarni ki a regényeiből. Olvassatok Nick Hornbyt! :)

 

Décsy Eszter

Kapcsolódó:

Sztriptíz retrospektív Angliában – A szenvedély királya kritika

Minden vádpontban bűnös – Mocsok (Filth) kritika

 

long-5-640x236

Kommentek

komment