Halhatatlan érzelmek feketén-fehéren – Only Lovers Left Alive

A cikk eredetije: NOWmagazin, 2014. ápr. 22.

OLLA3

A bejelentés, hogy Jarmusch vámpírfilmet készít, érthető okból izgalomba hozta a mozirajongókat, azokat is, akik nem feltétlenül vannak odáig a vámpír-zsánerért. Az ok: Jarmusch keze közül eddig még nem került ki unalmas vagy sablon film. Az először Cannes-ban bemutatott Halhatatlan szeretők (Only Lovers Left Alive) egy olyan vámpír film, ami nem vámpír film. Alig cseppen el vér benne. A film a vonzásról szól, Einstein törvényéről, és Platón filozófiájáról úgy, ahogyan ezt Jarmusch elképzeli.

 

Beülünk a filmre. Jarmusch univerzumába csöppenünk, ahol a munkássága egyes darabjai a galaxisok, állandó forgásban vannak, ahogyan egy tekercs film is a kamerában, és ahogyan az első képsorokon a bakelitlemezek is forognak a lejátszón, a kép is pörög Eve (Tilda Swinton) és Adam (Tom Hiddleston) felett. A Föld két pontján vannak, sok ezer kilométerre egymástól az évezredes szerelem legletisztultabb állapotában, érzik egymás minden rezdülését, gondolatait, és az egyetlen dolog, ami összeköti őket, az Eve almája. Gyönyörű szimbolika.

Adam ditroiti házának magányába zárkózott zenész, aki már jó pár évszázada kiábrándult a világból. Gyűlöli az embereket, besokallt. Ezt megérezve érkezik a hófehér Eve, régebbi korok elit eleganciájával, amin áttör a szenvedély. Zenével, tánccal egybeolvasztott tökéletesen intim harmóniában töltik az idejüket, amit egy szép estén gyökeresen felforgat Eve húga, Ava (Mia Wasikowska) megérkezése. Nyilvánvalóan ő is végigélt már pár száz évet, de fiatalsága és öntörvényűsége elnyomja az öröklét bölcsességének megértését. Önző hedonizmusa egy pillanat alatt felrúgja a harmóniát, Ava-t kivágják, és nekik is menniük kell.

 

_DON6610.nef

 

A halhatatlan vámpírlét közel sem fenékig tejfel. Jóval kifinomultabb érzékeik és érzelmeik sérülékenyebbé teszik őket, így például egy nagyon jó barát elvesztése (John Hurt, a filmben: Marlowe) még fájdalmasabbá válik. Ő volt az utolsó kapocs az oly nagyon visszavágyott múlthoz ebben az elértéktelenedett modern világban.

A múlt és jelen értékbeli ellentétének legjobb megformálója a filmben a zenész Adam figurája, aki mindent megélt már, és bemutatja, milyen is egy „tipikus művészsors”, ahol a zsenialitás nem csak kiemeli, sőt mindenki más fölé helyezi a művészt, de véglegesen el is szigeteli a körülötte lévő világtól. Fájdalmasan magányos, ugyanakkor a leginkább vágyott szerep ez. Édesen keserű, ahogyan Eve hófehér tisztaságában is ott a sötétség (kirívóan sötétbarna szem), Adam fekete megjelenéséhez pedig izgatóan jégkék tekintet párosul. Ők jin és jang. Ők testesítik meg Platón filozófiáját a kettéválasztott androgün lényekről, párosukban az egymásra talált két összeillő féllel.

 

OLLA1

 

A folytonos kettős szimbólumok közepén húzódik egy nagyon fontos vonal a történetben, és ez a zene. Minden pillanatban jelentőséggel bír. Az atmoszférát a ditroiti lakás szalagos magnókkal, lemezekkel, antik és különleges hangszerekkel telezsúfolt látványa adja, és ez iszonyatosan vonzó. A hangulat tökéletes, mindent elhiszek Adam figurájának, szinte érzem a keserű életuntság fájdalmát. Tökéletesen hozza a mocskos rocksztárt, ugyanakkor az időtlen, mindenen túlmutató emberfeletti szépséget, akinek egyetlen párja létezik kizárólag, Eve, aki akkor is ott van, ha éppen nincs is. Eve márványból faragott hűvös szépsége mellett minden porcikájában ott a Nő, aki biztonságot ad a férfinak.

 

A film atmoszférateremtésből dicséretes ötösre vizsgázott. A színészek megválasztása tökéletes, játékuk messzemenőkig hiteles akkor is, ha azt mondják, ők vámpírok. Persze, hogy azok! Ezt meg sem kérdőjelezném. A történet pont annyira lassan van kibontva, hogy érezni lehessen az öröklétben hiábavaló sietséget, mégsem válik vontatottá. Jarmusch a vámpírmítoszt jó érzéssel és kellő tisztelettel formálta a saját képére, pont annyira nyúlt bele, ami még megengedhető, és pont annyit mutat belőle, amiből még többet akarnál. A mézesmázos Twilight tökéletes, üdítő ellentéte. Gyönyörűen illik a rendező életművébe, könnyen emészthető, mély mozi, amit nemcsak egyszer néz meg az ember, időről-időre elővehető lesz majd. Abszolút kötelező!

 

OLLA4

Kommentek

komment