A Lecter-legendárium – A Hannibal tablójára (2. rész)

A cikk eredetije: NOWmagazin, 2013. jún. 11.

pszichop200Az előző részben felvázoltuk, milyenek is a pszichopaták úgy általában. Ambivalens tulajdonságok jellemzik őket, vonzóak és taszítóak is egyben. Talán ez az a kettősség, ami annyira megfog minket? Emiatt válhatott Hannibal Lecter karaktere minden idők legnagyobb gonosztevőjévé? A nemrégiben indult NBC-s sorozat kapcsán érdemes egy kicsit átfutni a pszichopaták egy külön alfaját, Hannibalt, a kannibált.


Az antropofágia, azaz kannibalizmus gyakorlatilag egyidős az emberiséggel. Több ezer éves azték rituáléknál ugyanúgy megjelenik, mint a mai napig egyes Amazonas menti vagy pápua törzseknél. A törzsi világban azonban az emberi hús fogyasztása mindig valamilyen rituáléhoz köthető. Endokannibalizmusnak nevezik azt, amikor egy rokont vagy azonos törzshöz tartozó személyt fogyasztanak el, hogy szelleme ezzel tovább éljen az utódokban, míg az exokannibalizmus másik törzs tagjának elrágcsálása. Itt általában egy legyőzött törzsről van szó, a harcosok ereje pedig rászáll azokra, akik esznek belőlük.
A jelenség különböző népek mitológiájában is megjelenik, függetlenül attól, hogy jellemző-e a népre. A görög mitológiában például az istenek előszeretettel falják egymást, Zeus több csemetéjét is elfogyasztotta. A legismertebb talán a lánya, Pallas Athéné története, aki úgy született, hogy kipattant a fejéből teljes harci díszben. A szláv mitológia legismertebb boszorkánya Baba Yaga, aki szintúgy előszeretettel fogyasztott embereket. A Grimm testvérek híres meséje, a Jancsi és Juliska egy germán mítoszon alapul, és bizony itt is megjelenik egy boszorkány az ínycsiklandó mézeskalács házban, aki meg akarja sütni a gyerekeket. Persze a testvérek végül szerencsésen megmenekülnek, és ők pattintják sütőbe a banyát.

 

pszichop2-pszichop203
Ha a mítoszokat és törzsi szertartásokat egy kicsit elhagyjuk, akkor a pszichiátria berkeiben és az újkori történelemben is érdemes egy kicsit kutakodni. A pszichiátria az antropofágiát mentális zavarnak, betegségnek tartja. Ez viszont nem minden esetben fedi teljesen a valóságot.

 

A háborúk okozta éhínségek során gyakran előfordult, hogy a katonák vagy civilek az éhség egy olyan fokára jutnak, ahol a józan észt, társadalmi normákat felülírja a túlélési ösztön, és ha már elfogyott minden ehető dolog, akkor bizony nincs más, csak a megmaradt emberek. De nem is kell feltétlenül háború. Elég nagy port kavart az eset 1972 októberében; az uruguayi rögbicsapat gépe lezuhant az Andokban és a túlélők néhány nap éhezés után hozzáláttak a többiek elfogyasztásának. Mentális problémának egyértelműen nevezhető, és itt jönnek képbe a pszichopaták, ha valaki átgondoltan, megtervezetten emberhúsból állítja össze a vacsoramenüt. Ilyen volt például az orosz Andrej Csikatilo is, aki 1978-90-ig több tucat embert erőszakolt és gyilkolt meg, majd jóízűen falatozott belőlük, de az amerikai Albert Fish esetét is a mai napig emlegetik. Ha úgy vesszük, Lecter alakja eléggé megalapozott, nem kellett sok fantázia a kitalálásához. De ki is ő valójában?

 

pszichop2-pszichop209
Hannibal Lecter Thomas Harris négyrészes regénysorozatának, ha nem is hagyományos értelemben vett főhőse, de vezérfigurája. Köré csoportosul minden esemény. Harris a regényfolyamot a Vörös sárkánnyal (1981.) kezdte, de csak a legutolsó regény, a Hannibal ébredése (2006.) ad viszonylag teljes képet a kannibál pszichoterapeutáról. A történet szerint litván grófi családból származó Hannibal 8 éves volt, amikor a II. világháború alatt a kollaboránsok megölték a szüleit és húgát, akit az éhes katonák a szeme láttára ettek meg – ez traumatikus hatással volt a gyerek Hannibalra. Családja kastélyát államosították és a háború idejére árvaházzá alakították, ahol néhány kemény év várt rá, innen szökött Párizsba a nagybátyjához, de az időközben meghalt. Élt viszont japán származású felesége, aki befogadta. Itt, 13 éves korában ölt először, egy hentest, aki sértegette a nagynénjét. Élvezettel csapta le a fickó fejét egy szamurájkarddal. Orvosi egyetemen tanult, kiváló anatómiai rajzokat készített művészi érzékkel és precizitással. Emellett a másik hobbija az volt, hogy felkutassa a katonákat, akik megölték a húgát, és kegyetlen bosszút álljon rajtuk. A 70-es évek elején költözött az amerikai Baltimore-ba, de mint már pszichiáter. Esztétikai érzékének és műveltségének köszönhetően az elit tagja lett, életvitelét pedig úgy tartotta fenn, hogy rávette gazdag pácienseit, hagyják rá vagyonukat – halálukkor nem utalt semmi nyom gyilkosságra. William Graham, az FBI különleges ügynöke 1980-ban csukatta le kannibál sorozatgyilkosként. A börtönben egy vizsgálat alkalmával kiharapta egy ápolónő nyelvét, ezek után speciális zárkát kapott a zárt osztályon, és innentől kezdve kellett viselnie a hírhedt bőrmaszkját. Néhány évvel később pedig, mikor átszállították ideiglenesen egy nyomozás miatt, Toszkánába szökött és azóta sem kapták el.

 

pszichop2-pszichop201
Hogy miért olyan érdekes ez a karakter? A Vörös sárkányból készült egy adaptáció még 1986-ban Az embervadász címmel (rend.: Michael Mann; Lecter: Brian Cox), de ez alig kapott figyelmet. Aztán jött Jonathan Demme (ő rendezte a Philadelphia-t is), előszedte a második Harris regényt, az 1988-as A Bárányok hallgatnak-ot, felkérte Anthony Hopkinst Lecter szerepére, és 1991-ben elkészült az azonos című film. Az FBI egy sorozatgyilkos után nyomoz, és segítségre van szükségük, ezért a fiatal, de tehetségesnek látszó tanoncot, Clarice Starlinget (Jodie Foster) beküldik a baltimore-i elmegyógyintézet zártosztályára, hogy információkat szedjen ki Lecterből. Való igaz, hogy az FBI gyakran alkalmazott nőket arra, hogy pszichopatákat hallgassanak ki, nekik ugyanis hamarabb megnyílnak. De emellett egymás analizálásába fordul a kihallgatás. És hogy miért kapott Hopkins Oscar-díjat a szerepért? Azért, mert 2013-ban megnézve a filmet még mindig megfagy bennem a vér a tekintetétől. Az alakítása zseniális. Tökéletesen mutatja be a pszichopata bipolaritását: Sterlinggel udvarias, egy igazi úriember, minden mozdulatából és mondatából érezhető az elegancia és műveltség, és egy kis felsőbbrendűség. De a jéghideg tekintetében már ott a kiszámíthatatlan pszichopata, aki megannyi embert tett el láb alól, hogy beteg gasztronómiai élvezetének hódoljon. A bezártság pedig ismét előhozta belőle azt a brutalitást, ami az egyetemi évei alatt jellemezte: a szökésekor arcon harapja és felkoncolja az egyik őrt, a másiknak a lenyúzott arcbőrét használja maszkként, hogy megmeneküljön. Ezt a Lectert a végletek jellemzik, az arisztokratikus, finom modorú úriember élvezettel vájja fogait az emberi húsba, mosolyogva belezi ki az olasz nyomozót a firenzei erkélyén. De ezt már a 2001-es folytatásban, a Hannibalban, még mindig Hopkinsszal a címszerepben, de a rendező már Ridley Scott és Starlinget itt már Julianne Moore játssza (de tanoncból addigra kemény ügynöknő vált belőle). A Hannibal korrekt folytatás, zseniális karakterekkel, jól megkomponált történettel és maradandó jelenetekkel. A filmet a jó rendezés ellenére nem a történet viszi, hanem Hopkins alakítása.

 

pszichop2-pszichop204
Hollywood szemfüles pénzcsinálói a Hannibal sikerén felbuzdulva gyorsan kerítettek egy rendezőt, Brett Ratner-t (A szökés c. sorozat is az ő nevéhez köthető), előszedték az első Harris regényt, a Vörös sárkányt, és 2002-re össze is hozták a filmet. Hopkins ismét elvállalta Lecter szerepét, a sminkeseknek viszont sok munkát adott, hogy fiatalabbnak kellett mutatni, időben ugyanis ez az előző két film előtt játszódik, és egy kicsit más Lectert ismerhetünk meg benne.

 

A film azzal kezdődik, hogy Will Graham különlegesügynök egy sorozatgyilkosság kapcsán meglátogatja Lectert, mint elismert pszichiátert, aki eddig is segített a nyomozásban. Graham pedig rájön, hogy valójában Lectert keresi, kölcsönösen leszúrják egymást, Graham lelövi Hannibalt, és már ugrunk is néhány évet az időben. Graham visszavonultan él a tengerparton családjával, Crawford ügynök meglátogatja, és ügyesen becserkészi, hogy segítsen be egy nyomozásba. Ehhez egy ponton a kellemesnek aligha nevezhető magáncellába zárt Lecter segítségére is szüksége van.

 

pszichop2-pszichop208
A Vörös sárkányban kétféle Lectert találunk, a már jól ismert vesébe látó tekintetű pszichopatát, és az elit megbecsült tagját, a pszichiátert és úriembert, aki megvendégeli a vonósokat – ironikus, hogy az egyik zenész megemlíti, hogy eltűnt a fuvolistájuk, majd kellemesen hozzálátnak a vacsorához. Van nekünk még egy harmadik Lecterünk is, a fiatal Hannibal (Gaspard Ulliel), aki végignézte, ahogy a katonák megeszik a húgát. Egyetemi évei alatt már kitűnik kimagasló művészi érzéke és intelligenciája, de ez a Lecter bosszúszomjas, brutális és gyilkosságaiból hiányzik minden nemű elegancia. Áldozataival utána semmit sem csinál, beéri azzal, hogy megölte őket. Az ifjú Hannibal kalandjait a Hannibál ébredése dolgozta fel, ami a többi film előtt játszódik, mégis csak később, 2007-ben készült el.

 

Hannibal alakja, étvágyának hála nem érte be a klasszikus gonosztevői feladatkörrel. A figura összetettségének és kidolgozottságának, vagy Anthony Hopkins alakításának köszönhetően, de túlnőtt mindenkin, és ő maga vált a történetek antihősévé. Pszichopata gyökereihez méltón vágódott a középpontba és lopta el mindenkitől a reflektorfényt. Ha tetszett a film, a sorozat is kötelező, amivel a Lecter-legendárium egy újabb fejezete tárulhat fel. Erről bővebben cikksorozatunk harmadik részében olvashattok majd.

 

Képek:

a filmek és a sorozat hivatalos oldala

„Pszichopata-e vagy?” – A Hannibal tablójára (1. rész)

 

pszichop2-pszichop210
pszichop2-pszichop211

Kommentek

komment